Ez a fajta hőség és időjárás változás, amit most átélünk az utóbbi hetekben leginkább az időseket és a gyerekeket viseli meg. Figyeljünk rájuk a környezetünkben!
Az időseknél a legfőbb probléma az, hogy nem tudatosul bennük, mi történik a testükben, nem veszik észre, ha nem normális a szervezetük működése. A hatóságok ezért a hőhullám esetén arra figyelmeztetnek, hogy amellett, hogy olyan apróságokat javaslunk az idősebb korosztálynak, mint hogy tűző napon mindenképpen védjék a fejüket, szánjuk rá az időt és minél többször keressük fel őket, hogy megbizonyosodjunk róla, minden rendben van velük. Ha kell, hívogassuk a nagymamákat és nagypapákat óránként, hogy ittak-e elég vizet, emlékeztessük őket, milyen fontos, hogy pótolják az elvesztett folyadékot.
Emellett pedig vigyük őket olyan helyre, ahol működik légkondicionáló, vagy szereltessünk a lakásukba klímát, hogy védjük éjjel-nappal a szeretteinket a melegtől.
Mivel azt nehezebb megoldani, hogy állandóan vízközelben legyünk velük, ezért talán a klíma a legegyszerűbb megoldás erre a problémára. Egészen este kilencig szüksége lenne az idősebbek szervezetének arra ebben a nagy melegben, hogy valamilyen módon állandó hűtés alatt álljon. Ha esetleg légzésnehézség lépne fel egy idős embernél a forróságban, akkor pedig azonnal kórházba kell vinni, mert akár végzetes is lehet.
Az idősek mellett a gyerekekkel egyszerűbb a dolgunk, hiszen ők még velünk élnek, így szorosabb kontroll alatt tudjuk tartani az őket ért hatásokat. Ugyanolyan sérülékeny a szervezetük, mint az időseknek, így náluk is hangsúlyozottan fontos a folyadék és a folyamatos hűtés. A babák idegrendszere még nem elég fejlett ahhoz, hogy megbirkózzanak a szélsőséges hőmérséklettel, ezért könnyebben és gyorsabban túlhevülnek mint mi, felnőttek. Tartsuk távol őket a naptól, pihenjenek sokat hűvösben és folyamatosan itassuk őket. Figyeljünk a jelekre: ha lelassul, nem igényli a mozgást az amúgy mozgékony gyermek, akkor már nagyon melege van, mindenképp hűtésre van szüksége.
Kommentek